A bor, mint az emberiség egyik legősibb és legnemesebb itala, mindig is központi szerepet töltött be az életemben. Persze, most nem a gyerekkoromról beszélek, de az biztos, hogy a zajos kamaszkorban elfogyasztott gusztustalan boros kólák után igen szép fejődési ívet járt be az ízlésem. Elsősorban a fehérborok nagy rajongója vagyok, bár igaz, ami igaz, a testes vöröseket se vetem meg, de összességében kijelenthetem, hogy a mindennapjaim részévé vált a kulturált borfogyasztás. Fesztiválokra is nagyon szeretek járni, ilyenkor rendszerint a barátnőm is velem tart, hisz társaságban jó a kóstolgatás. Mondjuk ha kellemes kompániáról van szó, akkor az mindig akad, még olyan ismeretekre is szert lehet tenni, mint a napelem pályázat magánszemélyeknek, ami mindig is érdekelt.
Tavaly is egy neves borfesztiválon voltunk, ami a nyár végére van időzítve, és már jó néhány éve a rendszeres látogatói vagyunk. Itt megtalálhatjuk a hazai bortermelők színe-javát, újdonságokkal ismerkedhetünk meg, és akár új ismeretségeket is köthetünk. Pont így alakult, hiszen ismételten sikerült értelmes asztaltársaságot találnunk, akikkel sok közös témánk akadt. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és rendszeresen összefutunk a különböző találkozók, fesztiválok alkalmával, így legalább biztosak lehetünk benne, hogy lesz kivel koccintani. Ezen a bizonyos eseményen is órák hosszat beszélgettünk, rengeteg témát érintettünk, de a legtöbb beszéd a környezettudatosságról esett.
A párommal mind a ketten megrögzött természetjárók és tudatosan élők vagyunk, és így, hogy egy ideje mindketten az én házamban élünk, már több dologra is oda tudunk figyelni. Szelektíven gyűjtjük a szemetet, spórolunk a vízzel és a gázzal, természetes úton lebomló tisztítószereket használunk, óvakodunk az előre csomagolt termékektől és ilyesmi. Majdnem mindent megteszünk a lehető legkisebb ökológiai lábnyom érdekében, azonban egyvalami mindig is izgatta a fantáziámat: milyen lenne, ha a gyűjteményt még egy napelemes rendszerrel is megkoronáznánk? Akkor lenne csak igazán tuti a dolog, hiszen a Nap segítségével megtermelhetnénk azt az árammenyiséget, amit elhasználunk, és a költségeinket is lényegesen tudnánk csökkenteni.
Nos, ez a társaság sem volt különb nálunk, ők is megrögzött ökomániások voltak, az egyikük még vegán is volt, és sokat beszélgettünk a témáról. Persze itt is szóba került a napelem téma, és bár szomorúan, de bevallottam nekik, hogy nagy vágyam egy napelemes rendszer, de momentán nincs annyi félretett forrásunk, hogy építtethessünk egyet. Pedig mennyire jó lenne a spórolással egybekötve még a környezetért is tenni valamennyit. Ebben természetesen mind egyetértettünk, ők is azon az állásponton voltak, hogy ezzel valóban minden környezettudatos ember szimbolikusan szinte megkoronázhatja a munkásságát. Igazából akkor még egyiküknek sem volt, tehát nem voltunk egyedül a dologgal, de mintha valami folyamat elindult volna egyikükben-másikukban. Mindenesetre elérhetőségeket cseréltünk, bejelöltük egymást, és megbeszéltük, hogy találkozunk még.
Legközelebb csak tavasszal, egy másik, újborral foglalkozó rendezvényen futottunk velük össze, de akkor már az egyikük lelkendezve újságolta, hogy akkora motiváció volt a számára az előző évi beszélgetésünk, hogy gondolt egyet, és belevágott egy napelemes projektbe. Állítása szerint a napelem pályázat magánszemélyeknek nagy segítségére volt, ugyanis így nem egyszerre kellett kiköhögnie az egész rendszer árát, hanem másfél évtizedre felosztva, részletekben törlesztheti, kamatmentesen. Akkor még nem teljesen értettem a dolgot, de megosztott velünk egy oldalt, amit egy professzionális napelemekkel foglalkozó cég üzemeltet, és ott minden információ megtalálható részletesen, amire egy fogyasztónak csak szüksége lehet a témában.
Elmondása alapján a napelem pályázat magánszemélyeknek nem teljesen olyan, mint ahogy azt elképzeljük, ő például azt az MFB által kínált lehetőséget használta ki, hogy tíz százalék önerő mellett kamatmentes hitelre vette fel a szükséges összeg maradékát. Mindamellett, hogy az ő házára nem is kellett olyan nagy rendszer, tehát olyan drága sem volt, a részleteket is jó hosszú időre el tudta osztani, így gyakorlatilag olyan, mintha egy közüzemi számlát fizetne, de a megtérülés biztosítva van. Ha kifizeti, onnantól kezdve gyakorlatilag ingyen lesz neki az áram, tehát ennyivel kevesebb költsége lesz évtizedeken keresztül. Nagyon megörültem ennek a lehetőségnek, nem győztem hálálkodni neki, és gyorsan le is írtam az elérhetőséget, amit megadott.
Másnap elkezdtem utánajárni a dolognak, és el kell, hogy ismerjem, egy átlagember számára valóban nemigen létezik ennél jobb megoldás, ha napelemes rendszert szeretne. Mivel volt valamennyi megtakarításom nekem is, meg a barátnőmnek is, így úgy döntöttünk, hogy egyesítjük erőinket, és összetesszük az önerőre valót. Úgyis együtt terveztünk élni hosszú távon, miért ne élvezhetnénk mind a ketten az áldásos előnyeit? Miután mindent kiszámoltunk, kijött, hogy még marad is egy kevés, ha igazunk van, tehát teljesen nem lapátolunk ki magunk alól, szóval újra felkerestem az oldalt, és árajánlatot kértem. Egy kétkörös telefonos egyeztetés után már meg is beszéltem velük, hogy mikor tudnak jönni felmérni.
Valóban nagyon sokoldalú az ajánlott cég, hiszen a napelem pályázat magánszemélyeknek intézése mellett a felmérést, és a kivitelezést is ők végzik, vagyis egy abszolút teljes körű napelemes szolgáltatás az, amit nyújtanak. A felmérés után egy kis idő elteltével a végleges árajánlat is megérkezett, és mivel nagyjából megegyezett a mi előzetes kalkulációnkkal, így szinte gondolkodás nélkül rámondtuk az igent. Mivel egy országos lefedettségű, igen elfoglalt vállalatról van szó, így a kivitelezéssel sajnos egy kicsit várnunk kellett, de amikor végre megkaptuk a zöld jelzést, és jelezték, hogy nemsokára mi következünk, igazán izgatottak lettünk! Sosem gondoltam volna, hogy ez a nap eljön egyszer, de mégis megtörtént!
A hitelügy is simán ment, mint a karikacsapás. Óriási szerencse, hogy ez a cég annak a lebonyolításában is hatalmas segítséget tudott nyújtani, mivel már igen rutinosak, és az ő érdekeiket is szolgálja, hogy minél hamarabb befejeződjön a folyamat és megtörténjen a folyósítás. Mondjuk az is mázli, hogy egy volt osztálytársam ügyvéd, és ingyen, baráti szívességből elvállalta, hogy jogi téren is levezényli az egészet, tehát még azon a költségen is sikerült spórolni. Végeredményben baromi jól jöttünk ki az egészből, maximálisan meg vagyok mindennel elégedve. A törlesztőt mi azért annyira nem toltuk ki, mint az ismerősünk, mi egy 10 éves futamidő mellett döntöttünk, de annak ellenére, hogy kicsit több lesz a részlet, hamarabb fog megtérülni a befektetésünk. Így már egy évtized elteltével azt mondhatjuk, hogy saját napelemes rendszerünk van, amihez persze hozzájárult a napelem pályázat magánszemélyeknek, de addigra már túl leszünk mindenen, és kvázi ingyen lesz az áram!
Igazából már ezért is megéri különböző kulturális és gasztro-eseményekre járni, mert sosem tudhatja az ember, hogy kibe fut bele, kitől milyen segítséget, tippet kaphat. Ha megint összefutunk azzal a társasággal a nyár végi, őszi borfesztiválon, akkor már mi is eldicsekedhetünk vele, hogy belevágtunk, és van napelemünk! Kíváncsi leszek, hogy lesz-e még valaki, aki ugyanezzel dicsekedhet.