Elhunyt a nagybátyám és én örököltem a borüzletét. Péter elvesztése nehéz dolog volt, de a borászata továbbvitte az emlékét, így kicsit olyan, mintha még mindig velünk lenne. Lelkiismeretesen vágtam bele a munkába, volt már korábban belelátásom, hogyan működik egy ilyen borüzlet, sokan segítettem be Péternek, amikor még élt. Egy új polcrendszerre volt szükség benne, a régi már elég rozoga volt, előbb-utóbb szétesett volna.
Még sosem szereztem be salgópolcokat, ezért utánanéztem, honnan vásárolható meg a legjobb, így találtam rá a RackingLog-ra. Annak ellenére, hogy nem értek a fémpolcokhoz, láttam, hogy ez a cég a tökéletes. Remek az oldal felépítése, mindent egyből megtalál az olyan laikus, mint én. Sokat elidőztem az oldalon a jobbnál jobb képeket nézegetve. Kértem ajánlatot az üzlet paramétereit és a szükséges polcrendszer méreteit megadva, fotót is küldtem nekik a helyiségről. Az e-mail címemre kaptam meg a választ később, ami minden szempontból elfogadhatónak tűnt a részemről. Az ára is korrekt volt, hamar el is tudták készíteni a polcokat. Az időpontot, hogy mikor jönnek ki, előre megbeszéltük, így arra az időre be tudtam zárni az üzletet. A régi polcot addig szerettem volna kipaterolni onnan, szóval hívtam a bátyámat, hogy segítsen. Ketten egy délután alatt biztonságba helyeztük a polcokról lekerült üvegeket, a polcok pedig mentek a levesbe. Összeszereléssel kértem a polcokat, így mikor hozták, nem volt vele dolgunk, csak mikor végeztek a RackingLog munkatársai, utána ketten pakoltunk rájuk mindent. Elrendezgettük az üvegeket, poharakat és mikor másnap délelőtt kinyitottam, az új polcrendszer a lehető legjobban mutatott a kis boráriumomban.