Bevallom, amikor megtudtam, hogy Budafokon pezsgő- és borfesztivál lesz, nagyon megörültem, de ez nem a finom borok iránti szenvedélyem miatt van. Egy volt gimis osztálytársam, Endre ott lakik és láttam facebookon, hogy “ott lesz” ezen az eseményen. Endre napelemekkel foglalkozik, még pontosabban napelem erőművekkel és engem ez az utóbbi időben eléggé elkezdett érdekelni. Van némi befektetni való pénzem. Nem akarok rajta ülni, mert a pénzt forgatni kell, hogy gyarapodjon. Úgy tűnik nekem, hogy ez az üzlet éppen megfelelne. A jelek szerint a napelemek biztosan megtérülnek előre jól megjósolható idő alatt és nem sok plusz költség van velük a felszereltetés után. Azon kívül hallottam róla, hogy van egy napelem erőmű pályázat 2019-ben és kíváncsi lettem, hogy ez jövőre is megpályázható-e még.
Lényeg a lényeg, Endrével nem beszéltem nagyjából ballagás óta, aminek ide s tova már lassan 10 éve. Furcsa dolog ez, mert eléggé bírtuk egymást akkor. Emlékszem, hogy ha házibulit rendeztem, ő mindig a meghívottak listáján volt és fordítva, ő is mindig gondolt rám, ha ivásról volt szó. Azóta viszont csak születésnapokkor váltunk pár sort. Ilyen helyzetben kínosnak érzem, hogy csak úgy ráírok azzal, hogy kéne nekem egy kis szakmai segítség a befektetésemhez. Nyilván nem hajtana el, mert a napelem erőművekről ő persze sokkal többet tud és azt is el tudom képzelni, hogy neki is hozhat némi pénzt a tervem. Valamiért mégis bennem van ez a gátlás.
Így esett, hogy kiötlöttem ezt az első ránézésre valóban kicsit nevetséges tervet, hogy “véletlenül” összefutok a borfesztiválon Endrével és “ha már így találkoztunk”, megkérdezem őt a napelem erőmű pályázatról.
Mindegy, milyen embernek tűnök emiatt, a terv bevált. Találkoztunk, nevetgéltünk, örültünk egymásnak. Úgy negyed óra bájolgás után rá is tértem: “Hallom, te napelem erőművekkel foglalkozol, ez a téma mostanában engem is nagyon érdekel!”
Tulajdonképpen fel is villanyozta, hogy szívesen beszélgetek vele erről. Látszott, hogy él-hal a munkájáért. Azt mondta, a felesége már kiugrik az ablakon, ha meghallja a napelem farm kifejezést, de mit tehetne, ez egyszerre a munkája és a hobbija is. Azt mondja, az ő családi házukon is van napelem. Mondtam, hogy azon is gondolkodom, de elsősorban most engem ez mint befektetési lehetőség érdekel. Van egy Kft-m, amit szeretnék más irányba formálni. Amivel eddig foglalkoztunk, leáldozóban van és új profilt keresek. Igyekeztem belőle kimenteni, amit lehet és kiszállni, amíg nem késő. Most ez a 2019-es napelem erőmű pályázat foglalkoztat. Elmondtam neki, hogy vennék egy-két hektár termőföldet és földre tehető napelemekkel raknám tele, a megtermelt energiát pedig eladnám a szolgáltatónak. Olvastam róla és lehetséges, de jól jönne, ha megerősítené olyan is, aki szakmabeli.
Amit elmondott, az viszont nem villanyozott fel túlzottan. Van a pályázatnak néhány érdekes kikötése, amely elkerülte a figyelmemet, pedig nagyon fontosak. azt például egyáltalán nem hangsúlyozzák ki sehol, hogy Budapestre bejelentett vállalkozás nem adhat be pályázatot. Így rögtön kiesek. Az irodánk Budapesten van, de érdekesség, hogy még nm is vagyunk bejelentve oda. Eredetileg az üzlettársam lakcímére jegyeztük be a céget amikor még indultunk, ami egy agglomerációs település. Ez a kikötés azonban vonatkozik Pest megyére is, mivel a pályázat azért jött létre, hogy felzárkóztassa az elmaradottabb országrészeket Pesthez.
Az már mellékes, hogy ez a napelem erőmű pályázat nem igényelhető olyan projektre, amelynek során földről üzemeltethető paneleket építenek és olyanra sem, amiben az ügyfél a kinyert energiával szeretne kereskedni. Ez azt jelenti hogy csak saját energiaigényt lehet kielégíteni ezekkel a pályázati napelem panelekkel, többletet nem lehet termelni vele. Amikor szóvá tettem, mennyire nem látom ennek a rengeteg túl szigorú szabálynak az értelmét, azt mondta, van még érdekesebb is. Azok,akik mezőgazdaságból élnek ezzel keresik a kenyerüket, szintén nem pályázhatnak. Ha ezt valakinek sikerül érthetően és hitelesen megmagyarázni nekem, az előtt megemelem a nem létező kalapomat.
Viszont nem csak rossz hírt közölt. Azt mondta, vannak más lehetőségek is, nem csak ez a pályázat. Elképzelhető, hogy jövőre kiírnak egy ennél sokkal kedvezőbbet, amibe én is beleférhetek. Felajánlotta, hogy ha akkor is érdekel majd a dolog, akkor nagyon szívesen segít mindenben és bármikor válaszol a felmerülő kérdéseimre is. Azt mondta, neki pont az ilyen ígérete, tájékozott ügyfelekre van szükség, mint amilyen én is lehetek. A lelkemre kötötte, hogy ha belevágok a napelem erőműbe, csak őt keressem.
Tehát végül nem jött ki kínosan a találkozás. Igazam volt, neki is nagyon jól jön, ha éppen rajta keresztül kapcsolódom be a napelem business-be. Úgy érzem ez egy új mérföldkő lehet a cégünk életében, ezért mindenképpen bele akarok vágni és Endrének is összességében más pályázatokkal kapcsolatban nagyon pozitív volt a véleménye. Persze, miért beszélne le róla, ha egyszer neki érdeke, hogy az ő kivitelező cégével csináltassam az erőművet. Két hektáron már szép kis summát tudunk majd összehozni évente. Arról nem is beszélve, hogy ezzel milyen jót teszünk a Földnek, Manapság ez divatos tevékenység, remélem, ez a szponzorainknak és támogatóinknak is feltűnik majd.
Viszont most, hogy ezeket így leírtam, az jutott eszembe, hogy okosabb lenne talán, ha a cégem bevonása előtt elsőként a saját házunkra tetetnék napelemet. Ezzel egyrészt környezetbarátabbá tenném a lakásunkat, csökkenteném az ökológiai lábnyomát a családnak másrészt a villanyszámlánkat is nulláznám az elkövetkező néhány tíz évre biztosan. Ezen felül Endre kapcsolatrendszerét, munkáját is megnézhetném tesztüzemben mielőtt rá bízok egy akkora munkát, mint a napelem erőmű. A családi házak tetején egyre több napelemet látok és már régóta szemezek én is ezzel. Eddig egyszerűen nem úgy jött ki a lépés. Hol ezt újítjuk, hol azt bővítjük. Mindig van valami a ház körül és a munkálatok már a férjem agyára szoktak menni. Megértem, valóban zavaró, de a napelemben az a jó, hogy egy nap alatt felszerelik és nem koszol, nem kell rengeteget pakolni előtte és utána. Ami sok időt vesz igénybe az a sok előkészület, engedélyeztetés, papírozgatás, a kivitelező cég helyszíni felmérése, a paraméterek kiszámítása. A lényeg az, hogy jól számoljanak ki mindent és a napelemeinkkel ne legyen semmi gond 20 év múlva sem. Megfelelő szögben legyen, ne árnyékolja semmi. Én szívesen trükköznék itt is azzal, hogy többet termelek és a “felesleget eladom” de Endre szerint ez nem éri meg. Azt mondja, az áramszolgáltató igen alacsony áron vásárol és ehhez olyan plusz engedélyek kellenek hogy több lenne vele a munka mint amennyit keresnék vele. Ő ért hozzá, de erről azért még megkérdezek valaki mást is. Talán meglepem egy másik régi ismerősömet valami rendezvényen, mint egy igazi ijesztő megszállott követő. 😀